Kiskutya

    Most pedig jöjjön egy kicsit vidámabb téma. Ebben is van szomorúság, de itt most a szépség a lényeg.
    Úgy alakult, hogy vigyáznom kellett egy kiskutyára 5 napig, amit barátomnak Ausztriába kellett kivinnie a főnökének. Ez már egy hónapja volt, mégis komoly nyomokat hagyott bennem.
    Egy nyolc hetes Golden Retriever kiskutyáról van szó, akihez szándékosan nem akartam közel kerülni,
mert ismerem magam. Tudtam, hogy mennyire fájni fog megválni tőle. De ahogy a kezembe nyomták azt a nyöszörgő kis kutyust, rögtön beleszerettem. 300 kilómétert utaztunk vele, úgyhogy volt időnk összebarátkozni. Az életem aztán arra a pár napra teljesen megváltozott. Annyira elbűvölt ez a kutya, hogy minden egyes mozzanatától elolvadtam. Egyszerűen imádtam, ahogy az ölemben teljesen kiszolgáltatottan elaludt, ahogy tányérból a vizet kipacsálta és a tányérba belefeküdt, amikor menet közben úgy döntött, hogy ő most lefekszik, és szabályosan eldobta magát, közben még nyekkent is. Ahogy ugatta a saját tükörképét, ahogy büszkén vonult a szerinte szétrágni való dolgokkal, és amikor reklamált, ha éppen nem rá figyeltünk. Az egész kutya annyira imádni való volt, hogy éreztem, ahogy az egész testemet-lelkemet átjárja a szeretet. Le sem lehet írni azt az érzést, amit okozott nekem.
    Annyira elképzeltem, hogy barátom valami miatt nem tudja kivinni Ausztriába, mert hogy voltak gondok az oltással és egyebekkel. Teljesen elképzeltem, ahogy én felnevelem, rendszeresen megfürdetem, megszárítom, hozzá bújok, etetem, és ő lesz majd élete végéig a társam. Sajnos nem így lett, és az én drága kiskutyámat mégiscsak elvitték. Nagyon

hiányzik még mindig a kis rosszaság, és talán sok-sok évig még szeretni fogom, úgy is, hogy már valószínűleg soha többé nem találkozom vele. Az emlékek és a fényképek megmaradtak, sajnos ennyivel kell megelégednem. De az a pár nap nagyon boldoggá tett. Köszönöm, kiskutyám!!