A Mama és a szenvedés

    A legutóbbi "idegbajos irományommal" kapcsolatban felmerült még bennem egy-két gondolat, ami nem hagy nyugodni. Azon agyalok, hogy mások az ilyen helyzeteket hogyan oldanák meg. Vajon más embert is ennyire idegesítenének ezek, vagy csak én vagyok a túlzottan idegbeteg? Ha másoknak is ilyen bosszantó lenne, akkor tudnának-e tenni ezek ellen valamit, és ha igen, akkor mit?

    A vécés meg a kutyás probléma eltörpül amellett, hogy milyen szörnyűségeket kell a Mama mellett átélni. A kérdésemre választ kaptam. Nem vagyok önző, és nem is tudok rajta segíteni. Egyik másik helyzetben még meg tudom valamennyire nyugtatni, óriási erőfeszítés árán. De a súlyos látomásokkal, hallucinációkkal és érzékcsalódásokkal már nem tudok mit kezdeni. Negyedik napja képzeli azt, hogy ég a ház, és már égnek a kezei, lábai, Hogy kígyók vannak mindenfelé, és hogy meg fogunk halni.. Mindezt éjszaka is érzi, úgyhogy az alvásnak egyelőre úgy néz ki, hogy lőttek.
    A legbosszantóbb része ennek az egész cirkusznak az, hogy én már úgy érzem, hogy ez csak felesleges hisztéria és figyelemfelkeltés. Aki valóban elhiszi, hogy ég a ház és égnek a lábai, az nem egészen így viselkedik, mint ahogy ő. A hangjából nem hallok semmiféle rémületet vagy félelmet. Inkább ilyen "figyeljetek már rám" féle nyögdécseléseket és jajgatásokat hallok. Azt én megérteném, ha beszélgetni szeretne, és azt is, ha arra vágyik, hogy legyen vele valaki. Viszont ha valaki bemegy hozzá, akkor is csak jajgat, vagy a hülyeségeket fújja, legrosszabb esetben pedig elküldi az embert a picsába.
    Az orvosok sem tudnak rajta semmilyen gyógyszerrel segíteni. Mindenféle gyógyszert felírtak már, de egyik sem használ. A nyugtatóktól nem nyugszik meg, az altatóktól nem alszik el, és a képzelődésekre felírt gyógyszerek mellett mindenféle látomása és érzékcsalódása van. Még a kórházból is kirakták, annyira nem tudtak vele mit kezdeni. Pedig rengeteg pénzt fizettünk havonta, és még így sem tudtak vele tovább foglalkozni.
   
Unom már nagyon ezt az állandó műsort. Azt vettem észre, hogy a sajnálat bennem egyre kevesebb, és már itt inkább a harag a leguralkodóbb érzés.Tudom, hogy nem szabadna haragudnom. De mégis ezt érzem, és már egyre kevésbé van bűntudatom emiatt. Már nem ugrok azonnal, ha elkezd jajgatni, egyre kevésbé vagyok ideges, és egyre jobban nem érdekel az egész. És nem vagyok érzéketlen! Egyszerűen csak belefáradtam a megoldhatatlan problémába, és úgy érzem, hogy ki kell magam zárnom belőle.